2010. szeptember 22.

Most egy kicsit csalok, mert igazából már 23-a van, de olyan kevés ideje, hogy az nem számít. Meg hát 22 perc alatt nem tud sok minden történni.

Nyugtató zenéket hallgatok és írok. Ákos, Sting, Cranberries, lassabb Kispál számok, Hiperkarma… lehet, hogy bealszom rajtuk.:)De nem, semmiképp, ezt szeretném befejezni.

A tegnap délután, inkább este, ami a napból maradt, miután írtam, nagyon jól ment. A két lánnyal sokat bohóckodtunk, volt egy kis tvzés is, Marie néhány mesétől fél, olyankor bebújik az ölembe, háttal a tvnek és onnan pislog hátrafelé, hogy elmúlt-e már az a rész, és ha nem, akkor visszafordul és hihetetlenül kétségbeesetten néz rám, hogy ettől fél és jajj. Annyira édes ilyenkor.:)

Aztán este még fényképeket nézegettünk, láttam képeket az előző au-pairekről, meséltek is róluk (volt egy lány aki 3 évig volt velük…nem semmi!)aztán meg behoztam őket a szobámba, ahova alapvetően nem nagyon jöhetnek be, úgyhogy már ez magában is izgalmas volt, és a falaim ugye tele vannak fotókkal, amiket még otthonról hoztam. Családi utazások, osztálykirándulások, táborok, bulik, ballagás, szalagavató…megmutattam nekik a képeket, és meséltem hozzá, hogy melyiken mi történik, melyiken ki van. Tetszett nekik.

Szeretem ezeket a képeket, már kívülről tudom, hogy melyik hol van, hogy jönnek sorban és kiről hol találok fotót a falon, de szinte minden nap elidőzöm azzal, hogy megállok előttük…tehát előttetek. És nézlek titeket.:) Ez persze annyira nem különleges, mert a fénykép azért van, hogy nézzék, mindenki a legjobb formáját hozza rajta, vagy valami ahhoz közelit…bezzeg ha megfordítjuk a helyzetet! Ti itt figyeltek mindig, minden reggel, amikor kitápászkodom az ágyból hulla fáradtan, vagy amikor most írok, vagy amikor tornázok a szoba közepén, vagy amikor telefonálok…még azt is hallgatjátok. Tényleg vicces, amikor nyomom a tornát, és „huszonhat…huszoooonhét…huszoooonnyooooooolc…te ott a falról ne vigyorogj…huszonkileeeeeeenc…ne bámulj máár…harminc”. De egy-ketten nagyon nem vagytok jól neveltek, mert még így is ugyanúgy, szakadatlanul vigyorogva néztek. Ejj, ejj…J

De büntetésből (vagy a bűntudattól) azért néha egy-egy kép megadja magát, és lepottyan. Főleg azok, amiket az ablakkeretbe tuszkoltam be, könnyen kiesnek, ha meglibbenti őket a huzat. Szóval viselkedjetek jól, különben jön a legnagyobb büntetés. A fiók legmélye. Sötét, hideg és brr…

A képeken túllépve, visszatérve a valóságba, a mai naphoz (illetve, ha a csalást figyelembe vesszük, akkor tegnaphoz) érkezünk. A szerdát mindig nagyon szeretem, mert csak délelőtt kell dolgozni, és aztán szabad vagyok. Általában nyugisan telik, Camille elmegy ugye fél 9-9 felé, 3 óra együtt a csajokkal aztán pihi. Ma reggel is felkeltem negyed 9kor, azzal nagyot nem hibázhatok, mert azért azt nem akartam megkockáztatni, hogy Camille indulás előtt két perccel elkezdjen dörömbölni, hogy keljek fel, mert elmegy. Olyankor úgy nem vagyok túl hatékony. Fél 9kor letámolygok…nagy mosollyal köszönt, és közli, hogy ma csak fél 10kor megy el. Ez igazán remek hír, de mondjuk aludhattam volna még egy órát, ha ezt tudom. Éljen. Persze visszafeküdni már nem volt értelme, úgyhogy elszúrtam azt az órát. Emellett a nyugis szerda délelőttnek lőttek, mert mondta, hogy Pauline-nak ma kezdődik a hittan, úgyhogy fél 11re el kéne vinnem, ugye Marie egyedül sosem maradhat a házban, akkor ő is jön. Pauline-t elviszem, aztán amíg ő nem végez, akkor menjek el a könyvesboltba venni egy könyvet, utána Marie-val a könyvtárba, aztán még vegyek baguette-t is, meg valami finomságot a lányoknak, és aztán menjek Pauline-ért fél 12re. Aztán haza. Mikor ezt így végigmondta, azt hittem, rosszul hallok. Sem a könyvtárban, sem a hittanos helyen ne voltam még, úgyhogy ez kicsit sok újdonság volt egyszerre. De végül nagyon jól sült el az egész, mert nagyon szép idő volt ma, napsütésben sétálni a városban és tevékenykedni, igazán nem volt olyan vészes, mint amire számítottam. És mostmár tudom, hol a könyvtár, úgyhogy szerintem be fogok iratkozni. Mikor hazaértünk, akkor szinte rögtön kivégeztük Marie-val mind az öt könyvet, amit kivettünk a könyvtárból, úgyhogy nemsokára mehetünk megint… aztán meg Pauline összeszedett egy nagy kupac plüssállatot meg mindenféle babaruhát, és szerencsétlen zsiráfok, macik, lovak meg amit csak el tudtok képzelni…mind-mind habos-babos „princess” ruhákban pózolt. Csináltunk belőlük kiállítást, le is fényképeztem, azért egy élmény azt a színkavalkádot nézni…vicces volt, és hipp-hopp el is telt az idő, Camille megérkezett, én összeszedtem magam, ebéd, aztán indultam Lilihez, aki all day long a gyerekekkel van, kicsit besegítettem. Nagyon jó volt az is, nem mondom, hogy nem fárasztó, volt vészhelyzet is, mint például a parkettán csordogáló vízben tocsogó gyurmapép feltörlése és ezzel egyidőben a mini műanyag konyha-kompozíció megmentése… de megérte, mert új szerelmem van, Lilinél a kisfiú annyira de annyira édes! Nagyon jól elvoltunk, gyurma (még a vízben tocsogás előtti időszakból), legózás ezerrel, ami a világ legjobb játéka, de tényleg. Ezt kérek karácsonyra, ez már biztos. Belekezdtem valami bonyolult rendőrségi rohamizé építésébe vagy vízágyú vagy valami hasonló volt…:D De az nem az én szintemhez van kitalálva, úgyhogy összekreatívkodtam magamnak egy házikót virágos kerttel meg fával meg fedett medencével. A legjobb dolog a világon! Mindeközben Mika-t hallgattunk, ami nem tudom, hogy gáz-e vagy nem, de a gyerekek szeretik…de mi isJ Nagyon fülbemászó és vidám. Úgyhogy nagy buli volt délután, kardozás, legópiszollyal (ez hülyén néz ki így leírva, de így kell) lövöldözés, minden. Senki sem szenvedett 8 napon túl gyógyuló sérülést, az alatt meg semmi sem számít.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.