Most kicsit elcsúszva tudok csak írni, az előző napot a másnap délelőttjén, mint most is. A tegnapi nap eléggé leamortizált, bele kell még szokni az ütembe.

Tegnap délelőtt még szabad voltam, úgyhogy elmentünk Lilivel 2 nyelviskolába is, persze úgy jön ki a dolog, hogy ami nekem közel van, az neki messze és fordítva, úgyhogy nem sikerült megoldani, hogy egy helyre járjunk, de nem biztos, hogy ez olyan nagy baj, így legalább még több helyet látunk, és ha valamelyik nyelvsuli nem jön be, lesz mihez viszonyítani. Meg sokkal több embert tudunk megismerni. Az elsőben, ahova végül, ha minden igaz, Lili fog járni, teljes nyugalom volt, bementünk, megkérdeztünk mindent, amit tudni akartunk, kedvesen válaszoltak, kaptunk mindenféle tájékoztatót és ennyi. A második, ahova én fogok járni, na az viszont egy őskáosz volt. Kezdjük ott, hogy meg volt adva a cím, valamilyen utca 2. A kettes szám alatt viszont ruhatisztító van, úgyhogy ott lézengtünk egy darabig, hogy most hova is kéne menni…láttunk körülöttünk másokat is akik ott toporogtak a tisztító előtt és nagyon azt nézték, de látszott rajtuk, hogy nem azt keresik. Végül bementünk és ott megkérdeztük…vagyis meg akartuk kérdezni, hogy hol is van igazából a nyelviskola, de a nő ránk nézett és rögtön kérdezte, hogy azt keressük-e…? Mondta, hogy először mindenki ide jön hozzá, úgyhogy már megszokta.

Megmutatta, hova kell mennünk (egy házzal arrébb), első emelet. Felmentünk…az a tömeg ami ott volt…komolyan mondom, mintha ingyen nyelvvizsgát osztogattak volna vagy nem is tudom, mihez hasonlítsam…de rengetegen voltak, persze szerencsére mindenki pont azért volt ott, amiért mi, úgyhogy szép kilátásaink voltak…kilométeres sor, semmi oxigén…és várakozás. A folyosón rohangáló emberek közül egy-kettőt letámadtunk, akik úgy néztek ki, mint akik ott dolgoznak…és végül kerítettünk egy tesztlapot, mert ugye szintfelméréssel kezdenek. Lili nem maradt ott, mondta, hogy ez neki úgyis messze van, inkább visszamegy a másikba, úgyhogy én leültem és kitöltöttem. Elég nehéz volt koncentrálni, mert nyitva volt a terem ajtaja, és a folyosón, közvetlen az ajtóban angolul beszélgettek 4e vagy 5en, és nekem pedig franciául kellett írnom. Kevésbé zavart volna, ha japánul beszélnek, azt legalább nem értem…de az angolt, még ha nagyon nem akarok figyelni, akkor is értem és nagyon zavaró volt, hogy a 2 idegen nyelv közül, amit ismerek, az egyiket hallom, de a másikon kéne gondolkoznom…

Aztán, mikor befejeztem, sorba kellett állnom azért, hogy kijavítsák. Sorszámot kellett húzni, a baj annyi volt, hogy a sor eleje olyan 50-60 körül járt, az én számom a 99 volt…bár nem volt a végén pont, úgyhogy ha nagyon törtetni akartam volna, akkor megfordíthattam volna 66-ra, az úgy kicsit gyorsabban ment volna, de bejött egy nő és elkezdtem kérdezősködni, hogy ez még mennyi idő, stb stb aztán látta, hogy én viszonylag messze lakom meg mondtam, hogy nemsokára vissza kéne érnem, úgyhogy vagy szépen néztem vagy szimpatikus voltam, vagy nem tudom, de végül mondta, hogy jöjjek vele (a többiek valószínűleg nagyon utáltak) és soron kívül kijavíttatta, aztán beszéltettek kicsit. Ezt a részt egy fiatal csaj csinálta, és nagyon el volt ájulva hogy mennyire jó vagyok meg hogy hol tanultam franciául…nagyon jó esett, de azért eléggé felnagyította a dolgokat, mert azért annyira nem volt jó…de azért jól esett.:)

Aztán hazajöttem, csomagoltam uzsit a lányoknak és elmentem értük a suliba. Odafelé üres babakocsit tolva mentem, tisztára mint egy anyuka, nagyon fura volt. Hazafelé meg két gyerekkel.

De szerencsére jól ment, mert amikor a kicsit hoztam el, akkor volt ott egy lány, szerintem ő is au-pair volt, akinek a kicsi elkezdett hisztizni, hogy ő az anyukáját akarja és nem megy vele sehova…ennek az esélye nálam is megvolt, de szerencsére Marie jó hangulatban volt, úgyhogy nem sírt meg semmi baj nem volt, bár mikor a másik kislány elkezdte a hisztit, féltem, hogy rájön, hogy ezt ő is csinálhatná, de végül szerencsére nem.:)

Aztán hazaértünk, Alexis a kapu előtt várt minket, mert ő egyedül jár haza, viszont nincsen kulcsa, úgyhogy bejöttünk, játék, a nagyobbaknak háziírás, fürdetés, vacsikészítés… nagyon elfáradtam, képtelenség egyszerre mindenhol ott lenni. A kicsi mellett mindig ott kéne állni, nehogy valami baj legyen, de akkor meg nem tudok főzni. Azért az mondjuk segít, hogy nagyobbak a testvérei, és ők is figyelnek azért rá, de attól még az én felelőségem nem kevesebb.