2010. szeptember 30., csütörtök, a hosszú nap

Az első napom a nyelvsuliban. Nagyon koncentráltam, hogy időben ott legyek, minden okés legyen, satöbbi. Kimegyek a megállóba, 20 perc múlva jön a következő RER…nem baj, nem baj, még azzal is ott leszek, nincs gond. Jött is, megyek vele, átszállok a metróra, amivel csak egy megállót kell menni, onnan meg úgy 32 másodperc séta és ott vagyok. Megérkezem, 10 perccel kezdés előtt, nagy nyüzsgés a folyosón, keresem a 13-as termet, az volt a papíromra írva…sehol. Áhh, mondom, biztos elírták, és nem 13 hanem 3, de azért megkérdezem…megkérdezem, hogy létezik-e 13-as terem. Mondja a nő kedvesen, de azért kicsit lesajnálva, hogy igen, csak nem itt, hanem a nyelviskolának egy másik épületében. Na azért itt ez kicsit lesokkolt. Annyira jellemző…gyorsan megkérdeztem, hogy az messze van-e innen, és az volt az egyetlen szerencsém, hogy a szomszéd utcában van. Úgyhogy így végül odaértem kezdés előtt öt perccel, és még így is én voltam a második, aki odaért. Persze könyvem sem volt, de aztán mondta a lány, aki már ott volt, hogy most is lehet venni az alagsorban, úgyhogy még azért is leszaladtam. Aztán végül elkezdődött az óra, 18-an vagyunk a csoportban, ami azért nagyon nem kevés…és a tanárnő jónak tűnik, meg szimpatikus, de a csoporttársaimtól azért annyira nem vagyok elájulva, annyira szerettem volna, ha egy jó csapat jön össze, de 5nél több lányra biztos nem tudom azt mondani, hogy szimpatikus…de igazából még annyira sem nagyon. Van két német lány, akik egész helyesek, mellettem ülnek, és ha csoportmunka van, akkor velük vagyok, de ők ugye mivel mindketten németek, amikor csak lehet, németül csevegnek és abból ugye én nem sokat értek. Mondhatni, semmit. Rajtuk kívül vannak amerikaiak, oroszok, angol is talán…de nem derült ki, mert nem olyan volt a bemutatkozás, hogy mindenki elmond magáról pár szót. No mindegy, úgy lesznek az óráim, hogy heti kétszer rendes óra ezzel a csoporttal, és egyszer ilyen francia kultúra és történelem, amin a csoport sem teljesen ez lesz és szerintem a tanár sem, szóval azért az még egy másik kör lesz, hogy ott milyen lesz a társaság meg a légkör. Egyébként annak azért örültem, hogy nem volt olyan vészesen nehéz az óra…mivel C1-es csoportba raktak, abszolút arra számítottam, hogy azért eléggé gyenge leszek a többiekhez képest, meg hogy nehezen fog menni. Igaz, hogy ez még csak az első óra volt, de nem érzem azt, hogy annyira kilógnék. Persze sokan vannak, akik nagyon jók tényleg, sokkal jobbak nálam (angolok, amerikaiak, de náluk ugye ez első idegennyelv), akiknek szerintem már most meglenne a felsőfok, de legalábbis ennek a trimeszternek a végén biztos. Nekem tuti nem, de nem is ez a cél, úgysem itt akarok nyelvvizsgázni. Meg engem az motivál, ha érzem, hogy a többiek jobbak, és van hova fejlődnöm. Sokkal jobb, mintha ülök egy B2-es csoportban, amelyik szinten már megvan a nyelvvizsgám, és az meg könnyű lenne, meg ott villoghatnék, hogy mennyire jó vagyok, csak éppen nem sok újat tanulnék. Ez így jobb. És tényleg nem én vagyok a legrosszabb, úgyhogy ez így teljesen oké.

A nyelvsuli után összefutottunk kicsit Lilivel, aztán jöttem haza, mert még be kellett ugranoma  boltba is, mielőtt a gyerekeket elhozom a suliból. Nagyon szuperül megterveztem, hogy elindulok időben, bemegyek a boltba, veszek tejet meg narancslevet, aztán beugrom a pékségbe baguette-ért és aztán felszedem a kicsiket. Ja igen, és mindent, amit a boltban veszek, szépen bepakolom a babakocsiba, mert azt tolni…na az egy teljes embert igényel, azon kívül nem lehet még cipelni valamit, meg fél kézzel tolni meg ilyesmi…képtelenség. Igen ám, csak a 6 doboz tej meg a két liter narancslé baromira nem akart beleférni a kocsi aljába, és a suliig még beültethettem a kartonnyi tejesdobozt az ülésbe, de a gyereket azért kicsit macerás lett volna a dobozok tetején szállítani. Szóval ennyit a remek haditervemről, szerencsére még pont volt időm hazarohanni, kipakolni és vissza a suliba. Ez az egész rohangálós akció nem volt több 25 percnél, tehát el otthonról, boltból haza (babakocsi gyerek helyett tejesdobozzal megpakolva, alig néztek rám furán), újra üres babakocsival vissza a suliba és aztán újra haza a dobozok helyén egy gyerek és mégegy a kocsin kívül. Volt olyan ember, aki ez idő alatt végig ugyanott állt, és végignézte a rohanásomat, a harmadik körömnél már nagyon furán nézett…aztán mikor negyedszerre is megjelentem fél órán belül, akkor láttam, hogy rászánta magát, hogy estig ott fog állni, és csak azért is megszámolja, hogy még meddig bírom, és hányszor fogok még babakocsival száguldozva eljönni arra, gondosan ügyelve, hogy felváltva legyen benne tejesdoboz és gyerek. De ha-ha, rászúrt, aznap már nem mentem sehova!

Amikor jöttem haza a két gyerekkel, tolom Marie-t  a babakocsiban, és beszéltem hozzá valamit, mondjuk úgy maximum 8 másodpercig, ilyenkor mindig a babakocsi fölé hajolok, hogy halljam, hogy miket reagál, és nem nézek fel. Na most ez alatt a szempillantásnyi idő alatt Pauline úgy eltűnt, mint  a kámfor. Először kcsiit meglepődtem, de aztán gondoltam, hogy biztos megint bebújt valamelyik kapualjba, ahogy szokott, hogy majd megijeszthessen minket. Megyek, megyek, de sehol. Na itt már kezdtem ideges lenni, néztem a parkoló kocsikat, hátha valamelyik mögött van, de nem. Befordulok a kisutcába, ami kanyarodik, be sem lehet látni az egészet. Pauline sehol. Odaérek a kanyarhoz, ott sem látom, befordulok a mi utcánkba, nem áll a kapu előtt. Na itt már nagyon ideges lettem, hogy ennyi idő alatt hogy a jó bús francba tud úgy eltűnni, hogy sehol nem látom. Odaérek a ház elé, látom, hogy nyitva a kapu és Alexis meg Pauline ott vannak a kertben. Megkönnyebbültem, hogy megvan, de úgy leszidtam…hogy hogy gondolja, hogy csak úgy szó nélkül eltűnik, azt sem tudom, merre van, nem látom sehol. De hogy ő csak bejött az Alexis-vel és hogy tudom, hogy tudja az utat haza. Mondom, én azt tudom, de mégis szerinte mit gondolok, ha csak úgy eltűnik? Úgy megsértődött, hogy felment bezárkózni a szobájába és egész délután duzzogott. Aztán estefelé kijött, mintha mi sem történt volna. Sosem bírnak magukkal. Aztán este meg ölték egymást, a két nagyobb. Nem bírják néha elviselni egymást, meg valamiért Alexis mostanában nagyon ingerült tud lenni, ki sem nézné belőle az ember. Pauline üti Alexist, Alexis meg húzza Pauline haját. Akkor Pauline elkezd sírni, hogy ez fáj és jön hozzám panaszkodni, akkor megkérdezem, hogy mi volt, és akkor persze egymásra mutogatnak, és nyilván nem tudom, kinek higgyek, mivel nem voltam ott, azért azt mindig sikerül összehozniuk, hogy pont, amikor a vacsorát csinálom, akkor öljék egymást, hogy nehogy véletlenül kiderüljön, hogy ki a hibás. De persze az esetek nagy részében mindketten.

Tegnap még az volt vicces, hogy ugye amikor a boltos körutamat jártam, ott vagyok a pénztárnál, én vagyok soron, kérdezi a pénztáros, hogy van-e ilyen „hűségkártyám”…tudjátok, SuperShop vagy ilyesmi. És pont el voltam gondolkodva, (de szépen magyarul van ez..meg ez is) és ránéztem, és mondtam, hogy „Nincs.” De így, magyarul. Nem nagyon reagált rá, úgyhogy szerintem nem hallotta, meg gyorsan kijavítottam és elmondtam franciául. De ááá…vicces volt. Néha a gyerekekkel szokott az lenni, hogy ott vagyok velük, de egymással játszanak, és akkor elgondolkodom, és azért az esetek 98%-ában magyarul gondolkodom, és kicsit megszűnik a külvilág és hallom persze, hogy beszélnek a gyerekek, de nem figyelek oda. És amikor hirtelen eszükbe jut tőlem kérdezni valamit, és hallom a nevem, akkor felkapom a fejem, de persze fogalmam sincs, hogy mit mondtak, és mindig gyorsan megkérdezem, csak úgy reflexből, hogy „Tessék?”. És akkor furán néznek, én elkezdek nevetni magamon, aztán mondom, hogy bocsi, ez magyarul volt, kicsit elgondolkoztam…szóval, mit is mondtál?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.