Üdvözlök mindenkit, kedveseim, az újdonSÜLT piros (rákvörös) arcommal. Igen, napoztam. Nem sajnáltatni akarom magam, vagy ilyesmi, csak fáj, na. De mindenképp megérte.Olyan jó volt a mai ebéd is, kinn ettünk a kertben. BBQ, napfény, madárcsiripelés. Szép tavaszi vasárnap.…

Harangoztak éppen most, háromszor, mert háromnegyed három van. Tisztára, mint a magyar népmesékben! Csupa hármas… Itt most a család fele beteg, már jó ideje, úgyhogy most kellene sok napfény meg jó idő meg ilyenek, hogy nehogy én is elkapjam, meg hogy ők meggyógyuljanak.…

 Annyira szeretnék megint írni, hogy fogok is.Például azt, hogy ma eszembe jutott egy nagyon jó dolog. Semmi izgalmasra ne számítsatok, de azért vicces. Aki látta az Amélie-t, az tudja, aki nem, annak elmondom, hogy abban van egy kerti törpe, amit utaztatnak, viszik magukkal…

 Van az úgy, hogy nem létezik a világon olyan szám, ami elég pontosan leírná azt, amit érzel, amire gondolsz, és ami zajlik benned. Meglepő, pedig azt hinnénk, annyi zene van, annyi stílus, annyi korszak, van csak hangszeres zene, és vannak dalok szöveggel, ezer meg egy nyelven,…

 Azon gondolkodom épp, hogy tizes skálán vajon mennyire lehet unalmas a „tavasz van!”-„ja, mégsem…”-„ja, MÉGIS!!”-„de mégsem.”-jellegű csapongásom, minden egyes alkalommal. Mindegy, mert most ismét le fogom írni, hogy tavasz van,…