Hát, írjunk.

Annyi minden kavarog bennem, annyi gondolat, öltet, zene, illat, érzés, hogy nehéz eldönteni, mivel kezdjem.

El sem hiszem, hogy péntek van. Hogy máris (?) péntek. Nem tudom, hogy azért fura-e ez, mert közelinek tűnik a múlt péntek…nem, nem hiszem. Nem tudom igazából, miért fura, de most döbbentem rá, és…nincs péntek-érzésem. De örülök, hogy az van, mert jön a hétvége. És a hétvége jó.

Az semmi így magában, hogy péntek van. Nem akármilyen, ugyanis. Péntek TIZENHÁROM. Boszorkányos. Bár ebből sem érzek semmit. Abszolút el vagyok veszve az időben, ezt nem tudom, hogy jó-e, vagy rossz, csak így van. Összefolyik a nappal és az éjszaka, és összefolynak a napok, csak a hétvége és a hétköznap közt érzek különbséget.

Most egy zene jön, ez a zene egy érzés. Bájoló a címe, ez egy feldolgozott vers, Radnótitól, az egyik kedvencemtől. Ez a vers, zenével, vagy a nélkül, maga a szerelem. A húgom azt mondta rá: „ ez valóban elbájol…” Igaza van.

Suhancos: Bájoló

https://www.youtube.com/watch?v=aUSUtvUfoVE

♥

Most kicsit legyenek ízek…csokoládé és tejszínhab. Együtt is jó, de most külön.

A csokiról csak annyit, hogy félelmetes. Nem szabad elkezdeni, és akkor jó. Ha elkezded, akkor véged. Nem lehet belőle „csak egy kockát”, „csak két kockát”, „csak egy sort” enni. Ha elkezded, addig eszed, amíg látod…vagyis ez én vagyok, ha nincs hatalmas önuralmam. Függőséget okoz. Túl finom, sosem szabadott volna feltalálni. Miért van az, hogy minden, ami ellenállhatatlan, az rossz hatással van? Rosszul van ez kitalálva…

Ó, és a tejszínhab…! Most, az utóbbi időben többet fordultam meg Starbucksban, mint az elmúlt egy év alatt összesen. Szám szerint háromszor. És mindig annyi tejszínhab volt a frappucinom tetején, és olyan finom, hogy azt nem lehet szavakba önteni…most leállok, amíg itt vagyok, nem megyek többet Starbucksba, bár eljátszottam a gondolattal, hogy még egyszer beugrok, és megkísérlek egy pohár tejszínhabot kérni. A la nature. Maga a mennyország. Mint mikor kicsi voltam. Főleg nyáron, mikor a nagyszüleimnél voltam…mint tudjuk, a nagyszülőknél mindent szabadJ, még bögréből kiskanállal tejszínhabot majszolni is. Aaaannyira jó! De az már olyan rég volt, hogy most a múlt héten szinte újdonságként hatott a tejszínhab íze, de nem okozott csalódást. Kik találták fel ezeket a finom dolgokat? Azt tudjuk, ki járt először a Holdon, pedig Holdat elég ritkán eszünk…tejszínhabot sokkal többször, mégsem tudjuk, kinek köszönhetjük…hát hogy van ez?!

Na, hát ennyit mára az ízekről.

Gyerekek.

Hát, ők mostanában miket is csinálnak? Néha rosszak, többször jók…de azért lefárasztanak, ilyesmivel például, hogy döglött patkányt fogdosnak az utcán. Hát, maga a tény is ijesztő, hogy döglött patkányok járkálnak az utcán…vagyis az, hogy járkáltak, mielőtt még döglöttek lettek volna. Jáj. Aztán átment rajta egy autó, és kilapult, és megszáradt a napon…és az én gyerekemnek nyilván pont mellette kell elesnie rollerrel, és meglátni „azt a valamit” a földön, és az ujjával közelíteni felé. Ez az egyik legidiótább emberi szokás, mégis így van, hogy amit meglátsz, azt meg is akarod fogni. Hogy „nézelődöm” a boltban? MINDEN ruhát, ami megtetszik, megfogok. Ez van…bár én azért érek hozzá, mert megtetszik, a döglött patkány meg azért kevésbé szép. A gyerek mégis közelít felé, odaérek, felfogom, hogy mi az, és hangosan tanácsolom neki (NE-NYÚLJ- HOZZÁ!!!!!), hogy talán ne fogja meg, de hát az egyik fülén be, a másikon ki, és máris a kezében van a kilapított döglött patkány. Aztán persze ő is rájön, hogy tényleg az, és talán nem kellett volna megfogni. És tíz percig hisztérikusan sikong, hogy ez undorító. Köszönjük, Pauline, legközelebb hallgatsz majd rám. Most meg kezet mosol, hétszázszor, szoros egymásutánban.

Még van egy szépséges zeném mára, és most azon gondolkozom, hogy is lehetne eljutni a döglött patkánytól egy szerelmes számig. Nem könnyű feladat.

Mindegy, még írok másról, hátha magától eljutunk odáig. Vagyis tőlem. Általam?

A héten megint sütöttem, előre szólok, nem ér röhögni, most nem volt drasztikus, kalapács és minden egyéb kínzószerszám nélkül sikerült teljesíteni a brownie-sütés című küldetést. ÉS! Annyira finom lett, hogy elgondolkoztam, hogy hátralevő életem (nem kevés idő..!!) felszentelem brownie sütésre, és ebből fogok megélni, meggazdagodni, és meghízni. Ugyanis annyira finom lett, hogy BÁRKI, BÁRHOL a világban örömkönnyekben tört volna ki, ha megkóstolja. Büszke vagyok rám.

Marie fűzött nekem nyakláncot, hatalmas színes fagyöngyökből (a legtöbb bugyirózsaszín), ha felveszem, kicsit (nagyon) úgy nézek ki, mint egy óvodás hippi, de nagyon aranyos volt, és olyan lelkesen csinálta, hogy utána egész délután abban feszítettem itthon. Most értettem meg, hogy anyukám miért nem hordta azokat az ékszereket sosem az utcára, amiket ovis koromban csináltam neki. Ezért jó apukának lenni, nekik nem kell ilyen kínos helyzetekben helyt állni, mint kimagyarázni, hogy miért nem passzol egyik utcai ruhához sem a vállalhatatlanul ronda papírmasé-nyaklánc. Lehet, hogy inkább apuka leszek majd.

A gyerekek önzetlenségéről annyit, hogy Marie ma ebédnél ette a kedvenc vaníliás joghurtját, majd megkérdezte, van-e még. Mondtam, hogy igen. Mondta, hogy jó, akkor kér még egyet. Hát, mondtam, hogy így ebéd után egy azért talán elég kéne, hogy legyen. Belenyugodott, és közölte, hogy jó, de akkor uzsira és vacsora után is azt fog enni. Van még annyi? Mondtam, hogy van. „Jó, akkor azt fogok enni, DE TE NE EGYÉL BELŐLE, MERT ÉN AZT AKAROK, JÓ???” Egy kicsit elnyomva éreztem magam, de azért mondtam, hogy jó. Meg hozzátettem, hogy körülbelül még 17 darab van, talán mégis ehetnék. De nem fogok, csak azért sem.

Ó. És most hallom fentről a kószálást, a kis vaníliásjoghurtmanó felébredt. Felmegyek hozzá, és megmondom neki, hogy megettem az ÖSSZESET. Háhá. (Nem.)

Ha már felébredt, illene vele foglalkoznom, úgyhogy zárom soraim. Nem sikerül teljesen otthonos környezetbe helyeznem így végül a második szép számot, de mégis gyerek meg joghurt után jön. Mégsem döglött patkány után.

Joshua Radin & Schuyler Fisk : Paperweight

https://www.youtube.com/watch?v=aSYfCTepe2w

P.S.: Nem értem, hogy miért fekete a középső rész, nem csináltam semmit, mégis ilyen, részvétem. De hát az olvasásban nem zavar senkit...!:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.