2010. október 22.

Azt hiszem, az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam itt a dolgokat, így jött ki a lépés, de most érzem magamban a lendületet (azt hiszem), úgyhogy belevágok valami tartalmas, hosszú és érdekes(nek szánt) monológba.

Elsőre az jut eszembe, hogy milyen veszettül kitartóak a franciák, már lassan 3 hete folyamatos sztrájk megy, most már tüntetések is, amikből én semmit nem érzek, még egybe sem futottam bele szerencsére. Hatvan év lett a nyugdíjkorhatár, ha jól tudom, ezért megy a hűhó. Ha tudnák, hogy nálunk lassan életfogytig kell dolgozni, nem ugrálnának talán annyira. Ami ebből a hercehurcából leginkább érint, az a tömegközlekedés kisebb-nagyobb bénulása, és még ebből sem a legvészesebb részeken járok. Az RER B vonal a legdurvább, az úgy jár, ahogy éppen kedve tartja, hol megáll a vonal felénél és nem megy tovább, hol minden negyedik jár csak. Persze azt nem mondják meg, hogy az a negyedik az épp mikor, úgyhogy kimész, és ha szerencséd van, jön. Én ugye az A vonalat használom, azon nem ennyire vészes, bár valamelyik nap (pontosabban szerdán) felmentem a honlapra, megnéztem, és nem volt kiírva semmi. Na, szuper, lehet, hogy vége a hülyeségnek. Elindulok este. Természetesen törölték a vonatomat, ami utána jött volna, azt meg folyamatosan tolták hátra időben. Amit úgy kell elképzelni, hogy nézem a kivetítőt, látom, 20:36-kor jön, remek. Olyan 32 felé ránézek újra, na akkor már 38 van kiírva, kicsit később 42, és így tovább. Úgy döntöttem, hogy ezt játszom végig, úgyhogy a „MÁV” vonattal mentem be, az is valami. Az már neccesebb volt, hogy így vajon hazafelé is eltörölnek-e járatokat, mert hajnali egyig jár normál esetben az RER, de ha éjfélkor azt mondják, hogy megunták, akkor nem járok jól. De végül hazaértem rendesen.

A kicsi most fenn alszik, én éppen a saját ebédemet főzöm, lehoztam ide a konyhába a laptopot, összekötöm a kellemest a hasznossal.

Most már tényleg nem lesz meleg itt sem, ezt teljes magabiztossággal ki tudom jelenteni. Fagyni még nem fagy, de abszolút télikabátos-sálas idő van. Szerda éjjel, ahogy jöttem haza, kiszálltam a vonatból, és megcsapott a tiszta, hideg téli levegő. Olyan nyugodt ilyenkor lesétálni ezt a két percet az állomástól a házig. Az utcákon senki, csak az a néhány ember széled szét, akik velem egy vonattal jöttek, a csizmám kopogása visszhangzik az üres utakon, az ég sötét, nagyon szép sötét kék, szerintem csak bársonyból van ilyen árnyalat, csak ahhoz tudnám hasonlítani. És tiszta, egyedül a (majdnem) telihold és a legfényesebb csillag világít, annyira szép volt.

Ugyanezen az estén volt egy vicces rész. Késő van, a vonatokon ugyan bőven vannak emberek, de az aluljárók, folyosók elég kihaltak. A fenti kivetítőn megnéztük Lilivel, mikor jön az RER, volt még 10 percem, addig még ott maradtunk beszélgetni. Aztán 3 perccel indulás előtt eszméltem rá, hogy itt annyi, hogy átmegyek a kapun és ott is vagyok a peronon, hanem kanyargó folyosókon és hosszú (mozgó)lépcsőkön kell még csatangolnom, hogy odaérjek. És ehhez a 3 perc nem biztos, hogy elég. Így tehát elkezdtem rohanni a hosszú, üres folyosókon, a hajam egyre ziláltabb lett, a csizmám sarka kopogott, a táskám meg repült utánam. Kicsit filmjelenet-beütése volt a dolognak, legalábbis úgy éreztem magam. Tipikus jelenet, elköszönsz valakitől, elindultok két ellenkező irányba, ki-ki a maga útján, aztán az utolsó előtti pillanatban döbbensz rá, hogy mit tettél, nem hagyhatod elmenni, és akkor rohansz vissza. Na, ilyen „fílingje” volt a dolognak, de azt vegyük figyelembe, hogy jelen esetben, akit nem hagyhattam elmenni, az a vonatom volt…J

Ma eszembe jutott, hogy otthon biztos ma van a suliban a 23-i ünnepség, és mindenhol vannak megemlékezések. Egy éve, sőt, az elmúlt 12 évben ilyenkor mindig végigültem egy ünnepélyt, az utóbbi években filmet. Most nem. De este lehet, hogy megnézem a Szabadság, szerelem című ötvenhatos-vízilabdás filmet J, ha megtalálom neten.

Olyan sokszor feltűnt már az, hogy rengeteg, rengeteg zenét ismerünk, és kívülről tudjuk a szövegüket, megy a szám, és énekeljük, de ha megkérdezi valaki, hogy pontosan miről is szól, gondban vagyunk. Tudjuk, de nem értjük a szöveget. Vagyis de, a szavakat igen, de az összefüggést nem mindig. Most már jobban figyelek erre, mert tényleg úgy van, hogyha egy számban elhangzik kétszer az, hogy freedom, akkor az egy „szabadságvágyós” szám, ha meg az, hogy love, akkor szerelmes. Oké, de ezen kívül?? Persze, sok sablonos szám van, amik egy kaptafára mennek, de azért igenis sok az olyan is, aminek tényleg története, mondanivalója van. Erre oda kell figyelni. Ez az egész persze főként amiatt jutott eszembe, hogy ide is minden naphoz választok egy számot, sokszor ismert zenékről van szó, és elképzelem, ahogy sok mindenkinek felcsillan a szeme, hogy jajj, ezt szeretem, hallgassuk meg, de abszolút nem fogja azt kiérezni belőle, ami miatt én azt választottam. Pusztán azért, mert külön odafigyelek a szövegre, a legtöbben a legtöbb esetben meg csak hallgatják. Persze a buszon ülve vagy futás közben senki sem a mélyenszántó gondolatokat fogja elemezni, de úgy néha jól jön ezt is kipróbálni, meglepő, hogy az a zene, amit ezer éve ismer az ember, annyira másról szól, mint amit az előtt gondolt, hogy igazán odafigyelt volna…

 

Szerdán este, mikor mentem be Párizsba már majdnem a Veronika meg akar halni francia változatát dobtam be a táskámba, mikor eszembe jutott, hogy anyáék hoztak nekem verseskötetet, úgyhogy Veronika itthon maradt, és jött velem helyette Ady Endre. Nagyon jó volt vele utazni, jó társaság. Sok okosat mondott, szépen. Mesélt a szerelméről, hogy mennyit voltak együtt Párizsban, hogy milyen csúnya vége lett, mesélt a betegségéről, a kételyeiről, a gondolatairól. A végére már kicsit elfáradt, de Paris St. Lazare-ig gyorsan eltelt mellette az idő.

A gyerekeknek ez az utolsó napja a suliban, most kezdődik az őszi szünet, ami ha jól emlékszem 12 napos. Hétfőn és kedden egész nap velük leszek, na, ilyen még nem volt, azt hiszem, nem lesz egyszerű…a szerda délelőtt még az enyém, mármint munka szempontjából, aztán viszont egy hétig szabad vagyok!:) Se nyelvsuli, se gyerekek, olyannyira nem, hogy elmennek a nagyszülőkhöz, szóval még annak sem áll fenn a veszélye, hogy csak néha egy-egy órára be kelljen ugranom. Teljes nyugalom, szabadság…hmm, jó lesz! Viszont erre az első két napra nagyon sok mindent kell kitalálnom, mert ha nem foglalom le őket, akkor nagy hisztik-balhék-nyafogások lesznek, úgyhogy valamelyik nap gyűjtöttem sok-sok színes őszi falevelet a kertben és lepréseltem őket, remélem hétfőre-keddre már használható állapotban lesznek, és akkor majd vágunk-ragasztunk-rajzolunk, és csinálunk szép őszi képeket. Most, hogy írok, eszembe jutott, hogy lehet, hogy nem lesz elég a falevél, még kimegyek most is szedni…bár az nem hinném, hogy jól megszárad majd két nap alatt…ezen kívül még biztos, hogy fogunk sütögetni, azt úgyis imádják, legalábbis a palacsintasütést mindenképp, azzal el is leszünk egy jó darabig…a többit még ki kell találnom, de érzek én itt még egy könyvtárazást is. Meg játszóteret.

Zene most csak tegnapra és mára kell, a tegnapi a Kaukázus: Gyűrűzött madár( https://www.youtube.com/watch?v=G3aWFYGReoQ ), a mai pedig az Auld Lang Syne, abban a változatban, ami a Szex és New York első részében van. Megtaláltam youtube-on, ráadásul úgy, hogy a filmrészlet megy alatta, csak spanyol verzió, de nem baj, a zene meg a képek a lényeg. Ez az egyik kedvenc részem a filmből, most néztem meg délután, innen jött, hogy ez legyen a mai. https://www.youtube.com/watch?v=9_YnmHLynRY