Hát most nagyon laza voltam, mert csütörtök óta nem írtam, ami már három egész napja, tehát 72 órája, vagy 4320 perce vaaaagy 259 200 másodperce – ha jól számoltam.J Szóval most szépen bepótolok mindent, nehogy lemaradjatok valami nagyon fontosról!

A péntek annyira nagyon nagyon nem volt különleges, azt leszámítva, hogy délelőtt, vagyis reggel elég korán ébredtem és keltem, a szokásos, reggeli vandálkodós okok miatt, így volt időm leülni és megnézni a szuper házimozi rendszeren egy filmet, felirat nélkül, nagyon jó vagyok. Úgy a film közepén ránéztem az órára, áhh, remek, nagyon időben vagyok még, gond egy szál se’, nyugodtan nézhetem, időm akár a tenger. Nézem, nézem, vége. Megállapítottam, hogy ez jól esett, nagy nyugodtan ránézek a telefonomra, hogy még mennyi időm van a láblógatásra, és akkor majdnem szívrohamot kaptam. 11:11 volt (lehet kívánni ha-ha), a kicsiért meg 11:30ra megyek a suliba. Az egyetlen szerencsém az, hogy elég 25-kor elindulnom ahhoz, hogy félre odaérjek. Szóval felviharzottam a szobámba, gyors öltözés, kiparkoltam a babakocsival és mentem is, úgyhogy semmi gond nem lett belőle végül, de azért eszembe jutott, hogy mi lett volna, ha mondjuk negyed órával később kezdem el nézni a filmet, vagy kicsit tovább tart, vagy bármi. Lazán végignéztem volna anélkül, hogy ránézzek az órára. Nem hinném, hogy megdicsértek volna, ha fél órás késéssel érek oda a gyerekért. Mostmár majd mindig állítok be figyelmeztetőt, nehogy nagyon belemerüljek valamibe.

Szombaton viszont majdnem délig ágyban maradtam, a hétvégére azért mindig sikerül elfáradni, úgyhogy be kell iktatni egy pihenős délelőttöt is. Utána 3kor találkoztam volna a holland és a kanadai lánnyal, akiket az Europairnél ismertem meg, de a holland lány nem jött, nem tudom, mi lett vele, mert telefonszámot nem cseréltünk, csak emilt, úgyhogy ott vártunk rá a kanadai lánnyal egy csomót, (ott = a Notre Dame előtt), de nem jött, aztán bementünk megnézni a Notre Dame-ot, kijöttünk, és még akkor sem volt ott, úgyhogy nem vártunk rá többet, hanem eljöttünk, és sétálgattunk a latin negyedben. Nagyon jó volt, és végig franciául beszélgettünk, mert végülis ezért vagyunk itt, úgyhogy nagyon élveztem. Bár furcsa volt, mert ő a kanadai franciát beszéli, és egészen hasonló szinten vagyunk, úgyhogy ez nem volt gond, néha egy-egy dologban, ha nagyon elakadtunk, akkor angolra váltottunk, de aztán rögtön vissza franciára. Ami az elején fura volt, hogy a quebec-i (remélem, jól írtam) francia nagyon nagyon más, mint a franciaországi francia. Vannak szavak is, amik máshogyan vannak, és amit az itteni franciák sem értenek, de ez sem túl nagy gond, mert ebből nincs annyira borzasztóan sok, ami viszont tényleg nehéz, az az, hogy a kiejtés, az nagyon más. Ha meg kéne fogalmazni, hogy milyen, akkor nekem az jut róla eszembe, mintha francia szavakat használnának angol kiejtéssel. Az első pár percben nagyon kellett koncentrálnom, hogy értsem őt, aztán viszont rövid idő alatt ráállt a fülem arra, hogy ő hogyan beszél. Nagyon jó volt a délután, járkáltunk, véletlenül pont oda lyukadtunk ki, ahol először találkoztunk, aztán meg leültünk. Ott beszélgetünk, mikor odajön egy francia srác, hogy hogy vagyunk, honnan jöttünk, mit csinálunk itt, mikor jöttünk ide, meddig maradunk…nagyon közvetlen volt… csak kicsit nehéz volt lekövetni őt, mert hol angolul beszélt, hol franciául, de azért megértettük egymást. Vicces volt. Bár már sokszor hallottam, hogy a franciák ilyenek, és nem csinálnak ügyet az ilyen leszólításokból, és ahogy telnek a napok, lassan kezd bebizonyosodni, hogy vannak olyan mendemondák, amik igazak.

Aly ( ő a kanadai lány, csak gondoltam, nevezzük nevén) 5 körül indult haza, én pedig Lilihez mentem, mert egyedül volt otthon egész hétvégén, a család lelépett vidékre, ő meg végül nem ment velük. Nem volt rossz, hogy miénk volt a ház. Beszabadultunk a konyhába, palacsintát sütöttünk, hát az nem volt semmi. Annyi szerencsétlenkedést-nevetést-hülyéskedést…nagyon jó volt, és az elrontott palacsinták mellett jelentős mértékben születtek ehetőek is, úgyhogy semmi sem volt hiába! Mindeközben skype-on beszéltünk a volt osztály/évfolyamtársakkal és tanárokkal, mert a Szerbben öregdiák találkozó volt, és sokan voltak egyszerre egy helyen, úgyhogy ez nagyon jól jött ki, nagyon örültünk neki, hogy ilyen sok-sok mindenkit láttunk!

Mikor befejeztük a skypeot, akkor nekiültünk megkenni a palacsintákat (naná, hogy nutella) és leültünk Szex és New Yorkot nézni, mert Lilinél az anyukának megvan az egész sorozat, az összes évad angolul ( és választható angol ill. japán/kínai felirat, ez utóbbi még mindig kérdéses, nem tudtuk eldönteni). Egy évadot lenyomtunk, közben tartottunk egy kis skype-zuhanyzás-beszélgetés-szünetet, aztán már sikerült kifáradni rendesen, és mikor a következő évad első részét is befejeztük, na akkor dőltünk ki.

Ma, vasárnap jó sokáig aludtunk, aztán összedobtuk a reggelit: rántotta, lekváros baguette, csokis muffin, tea. Joghurt. Nagyon nem mondanám, hogy rossz volt. Tekintve, hogy már majdnem dél volt, és a mennyiség sem volt semmi, nevezhetnénk akár ebédnek is. Utána még folytattuk a szenvedést a DVD-lejátszóval, vagy a TVvel vagy a kettővel együtt, mert végül nem derült ki, hogy mi volt a baj, de annyi biztos, hogy az éjjel elkezdett második évadot nem sikerült befejezni, mert szimplán nem volt kép. Hang az néha-néha volt, de tudok jobb délutáni programot, minthogy amerikai akcentussal hallgassam a karattyolást a fekete képernyőt bámulva. Úgyhogy hagytuk, nagyon kíváncsi vagyok, hogy csak meghülyült a lejátszó, vagy tényleg elromlott…esetleg mi bénáztunk. Nyilván ez utóbbinak az esélye majdnem a nullával egyenlőJ.

Szóval feladtuk, és leültünk fényképeket nézni, fodrászkodni meg dumálni, és kitalálni a holnapi közös programot, valamit a szabadban. A szabadban itt, Párizsban nyilván nem a hegymászás, de hogy semmi beülés, hanem kinn a friss(?) levegőn, mert bár az utóbbi pár napban kicsit lehűlt a levegő, de a nap azért sütött, a napsütés megmaradt, de újra meleg volt, rövid ujjúban, szandálban lehet flangálniJ Imádom ezt, és kezdem azt hinni, hogy itt nem lesz hideg. Nem…azt nem szeretném. Szép, hideg, havas telet szeretnék, viszont a szötyögős-esős-saras-szürke októbert-novembert szívesen elcserélném erre a mostani, napos időre, még ha hűvösebb is lenne, és utána decemberrel kezdődhetne az igazi, szép tél. Majd meglátjuk…majd írok a Télapónak, hogy ezt kérem. Vagy valakinek, aki ebben illetékes.