Nna, ma is írok nektek. Senkinek nem lehet egy szava sem, nagyon rendesen írok az utóbbi napokban, rendszeresen, ügyesen, okosan. J

Mit is írjak?

Például azt, hogy a gyerekeken most kezdem érezni, hogy talán tényleg lehet még olyan, mint a téli szünet előtt. Most teljesen rendben vannak a dolgok. Persze hiszti az van, mindig, de azt fel sem veszem már, hacsak nem brutális mennyiség. Napi 2-3 még belefér, ahhoz már elég edzett vagyok. És ez jó, hogy így van, mert ha maradtak volna olyan pokoli rosszak, mint az első pár hétben, akkor valószínűleg a nyaramat valami kellemes hangulatú szanatóriumban töltöttem volna, hangyákat gyűjtögetve. De így talán megúszom.:)

E miatt kicsit félek mondjuk az áprilisi szünettől, mert azt is külön fogjuk tölteni…és nehogy utána is ez legyen. Hogy megsértődnek, hogy haza merészelek menni. Bár, igazság szerint mindegy, mert ők úgyis elutaznak arra a két hétre, úgyhogy akár hazamegyek, akár nem, nem látjuk egymást. És hát akkor már hogy a viharba ne utaznék? Meg hát, egyébként is…J<3

Ha már az otthonról beszélek, akkor elmondom, hogy ma csomó „magyaros” videót néztem youtube-on. Onnan indult az egész, hogy facebookra kipostoltak egy videót, amiben magyar találmányok vannak, de egy kisfilm keretében…jópofa. És erről eszembe jutott, hogy van egy másik ilyen is, amit imádok, azt már egyszer be is linkeltem ide (Budapest Business Region- Get Engaged), valamelyik blogbejegyzésembe, a zenéjét választottam aznapra, és hát igen…jó, kezdem azt érezni, hogy ennek a mondatnak a lényegét kicsit nehéz lesz leszűrni, a lényeg az, hogy ma is láttam egy hasonló videót ( https://www.youtube.com/watch?v=Hmz8Ni9zO4M&feature=player_embedded), és onnan elindulva csomó, Magyarországot bemutató videót, meg fényképekből összeállított vetítést néztem meg…és olyan jó érzés volt! Olyan szívet melengető. És ami még ennél is jobb volt, hogy elkezdtem alattuk olvasgatni a kommentárokat, és annyira jó érzés volt olvasni, hogy csomó külföldi írt oda, hogy ez egy csodálatos hely, és hogy imádta Budapestet, az országot…olyan sokan dicsérték, annyira jó volt! Ilyenkor úgy kihúzom magam, gondolatban. Meg persze pörögnek a fejemben a képek Budapest szépségeiről. Meg a balatoni naplementék, meg Szeged…és ez mind jó érzéssel tölt el. Ó, de hiányzik a Balaton…nyáron..mm. A legeslegeslegeslegjobb!

Most elkezdhetnék filozofálgatni…mert van egy jó témám, ami megihletett és érdemes lenne róla írni, de nem tudom eldönteni, hogy van-e erőm, kedvem, kreativitásom hozzá jelen pillanatban. Úgyhogy most várok kicsit, hogy elmúljon a jelen pillanat, és a következőben el tudjam dönteni, hogy akarom-e…?:)

Na jó, akarom.:) Lendületet adott egy szám, amit ma már agyonhallgattam, az is lesz a mai zene. Na de ne rohanjunk ennyire előre!

Szóval…valahogy előkerült, talán egy beszélgetés során, aztán kicsi agyam továbbgondolta a dolgot…szóval arról van szó, hogy van a könnyebb út, és van a nehezebb. Szinte mindig, minden döntés (vagy más) helyzetben megvan a lehetőség, hogy egy szempillantás alatt elintézzük, könnyen, gyorsan, szinte csak átlépünk rajta, és már oda is a dilemma, a probléma, vagy éppen aminek nevezni lehet és kell. Ez az egyszerűbb út.

És ott a nehezebb, aminél sokszor az elején még azt sem lehet tudni, hogy merre visz, hogy fog alakulni, mennyire lesz rögös, csak azt lehet tudni, hogy ez a nehezebb, mert felmerült a könnyebb is, és azt elvetettük. A nehezebb út mindig hosszabb…nem, ez nem igaz. De a legtöbbször szerintem hosszabb, és rengeteg meglepetést tartogathat, de annyi tanulságot is!

A nehezebb út választása mindig előrevetíti a küzdést, és én úgy gondolom, hogy  a küzdésnek mindig megvan az eredménye. Ha valami egy emberen múlik, és ő mindent megtesz érte, akkor el is fogja érni. Muszáj. Persze nehezebb, ha nem csak saját magán múlik…akkor ott kell szerencse is…meg kockáztatni is tudni kell. Ami jó, mert játék is, de komoly is a tét…de hát…játszani meg szeretünk, nem?!

Én magam részéről szinte mindig a nehezebbet választom…ezzel lehet, hogy megnehezítem a saját életem, de szerintem sok mindent meglátok, mialatt végigjárom a nehezebb utat…a járatlant, a rögöset. És sokszor megfordul a fejemben, hogy bár elintéztem volna az egészet az elején, a könnyebbel, és nem kéne, hogy emiatt fájjon a fejem…de szeretem a kihívásokat, és nem én lennék, ha nem a nehezebbet választanám. A könnyebbet választani megfutamodás, szerintem. Persze nem biztos, hogy mindig a nehezebb a jó, de valahogy mégis azt az érzést kelti bennem ez az egész, hogy semmi sem hullik az ölünkbe, de ha megdolgozunk valamiért, azt megérdemeljük. És a nehéz úton bizony többnyire jól megdolgozunk mindenért.

Most eszembe jut az is, hogy szokás mondani, hogy azt tudjuk igazán értékelni, amiért megdolgoztunk. Hát ezért is jó küzdeni, mert a végeredményt ez hatalmas értékkel ruházza fel. A „munka gyümölcse”, meg hasonlók, ugye… „a türelem rózsát terem”… és az, hogy mi az a bizonyos gyümölcs, meg rózsa, azt mindenki képezze le a saját helyzetére, és gondolja át, hogy elég illatos-e az a rózsa, vagy elég édes-e az a gyümölcs? Megéri-e a munkát, a türelmet?

Nehéz útra fel, emberek!:)

No, zene.

Razorlight: Wire to wire

https://www.youtube.com/watch?v=MwRNvpGydzw

Nagyon jó zene. Nagyon.

Ó, és még eszembe jutott valami. Egy Ancsa-borítékos idézet, nem is olyan régről…az utakról jut eszembe.

„Az igaz út igen rögös, és nehéz, de legalább nem kell aggódni amiatt, hogy tömeg van rajta."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.