Ma reggel Camille megint külföldre utazott, úgyhogy én vittem suliba a lányokat. A tegnapi feszültségek után teljesen rendesen indult a mai nap, ugyanúgy, mint mindegyik eddig, jó hangulatban. Amikor a picit bevittem az oviba, valahogy olyan jó érzés volt…már többször is…

 2010. október 7.Aaaaaa. Ez a nap ez kész. Teljesen lestrapáltak a gyerekek, iszonyat rosszak voltak ma, baromira mérges voltam rájuk meg ideges, és nagyon, elmondhatatlanul nehéz, hogy amikor már alaphelyzetben réges-rég, magamra zártam volna az ajtót vagy pedig elhúztam volna…

Voilá 2010.10.06. 13:02

borítékok

Most dél múlt egy kicsivel, ma még nem történt olyan sok minden, bár dolgoznom már nem kell.:) Leginkább azért írok, mert szóltatok (Andris, köszi!), hogy a borítékos dolgot, amit múltkor megemlítettem, nem írtam még le, és így, aki nem tudja, hogy miről van szó. Tehát, a…

2010. október 5. kedd      Most már igazi ősz lett itt is, van egy olyan érzésem, hogy véglegesen. Így marad egészen télig. Most már nem nagyon lesz elő-előbukkanó nap, szélcsend, száraz járdák és parkok, „egy kardigánban flangálós”…

Voilá 2010.10.04. 15:55

muzsika minden napra

Ó, és azt elfelejtettem írni, hogy a szombati zenebona-énekelgetés után, ami akkora hatással volt rám, az jutott eszembe, hogy minden bejegyzéshez fogok választani egy számot, ami az aznapot jellemzi, vagy az aznapi hangulatomat, vagy csak úgy, valamiért odaillőnek találom. Igyekszem…

Szombat, 2010.10.02.   Ezt a napot nagyon vártam, reméltem, hogy jó lesz, mert sok minden volt tervbe véve. Reggel már rögtön jól kezdődött a szombat, az aznapi borítékomban olyan volt, aminek nagyon örültem. Nem tudom, írtam-e már itt ezekről a borítékokról?? Most nem…

süti beállítások módosítása