Szombaton piacra akartunk menni, de szakadó esőben ennél minden program sokkal vonzóbb, úgyhogy végül a szokásos Forum des Halles H&M előtt találkoztunk (ez esetben, ha már ott vagyunk nyilván kihagyhatatlan, hogy be is nézzünk), és utána pedig átmentünk egy másik helyre, ahol még nem voltunk. Felfedeztünk egy másik bevásárlóközpontot. Hatalmas, és olyan tömeg van benne, mint az Árkádban a karácsony előtti napokban. Viszont rengeteg olyan bolt van itt, ami nálunk sehol sincs, és nagyon jó…és igen, nagyon, veszélyesen drága. Mikor már késő volt, és el kellett indulnunk haza, elkezdtük keresni a kijáratot, pontosabban a metrólejáratot. Nyilván a mélygarázsban kötöttünk ki, ezen gondolom senki sem lepődik meg. De azért a végén megtaláltuk, amit kerestünk, viszont közben felfedeztünk még egy félelmetes részt ebben az áruházban. Már majdnem megtaláltuk a metrót, amikor megláttunk egy alagútszerű fehér folyosót. Az íves plafon és a falak fura fehér fénnyel világítottak, hideg volt a levegő, hófehér járólapok voltak a padlón és valami földöntúli zene szólt.  Aztán folytattuk, lépcsők, néha egy-két trópusi növény, ami Párizsban bárhol nevetségesen nézne ki, de itt meg pláne, aztán újabb félelmetes folyosó hideggel és fura zenével, csak itt nem fehér, hanem színes fények vibráltak. Az egész olyan benyomást keltett, mintha a jövőben lennénk, vagy a Holdon, vagy a jövőben a Holdon, és ha a lépcső utolsó fokáról is lelépek, megszűnik a gravitáció és elkezdek lebegni és ufók fognak szembejönni, meg repülő csészealjak. Meg robotok. Szóval kicsit, sőt nem is kicsit érdekes volt ez a hely, és mire a folyosók végére értünk, kiderült, hogy átjöttünk a bevásárlóközpont egy másik részébe, tuti valami V.I.P.-részleg, az első bolt, ami szemet szúrt, egy Gucci bolt volt…vagy Chanel??Nem is emlékszem már, de simán lehet, hogy mindkettő. Mindenesetre nem az a szokványos hely. És nem csak belülről ilyen, a környék sem mindennapi. Ez a Dénfense negyed, kijöttünk a metróból, csak magas irodaépületek, szürke, fehér és fekete színek, beton. Lili meg is jegyezte, hogy megérkeztünk „legoworld”-be, és teljesen igazat adtam neki.

Végül megtaláltuk a metrót, hazajutottunk, és engem várt itthon a babysitting. A lányok most együtt aludtak, a kicsi leköltözött Pauline-hoz. Persze ez nem a legjobb ötlet, mert itt sokkal több a zaj, meg ott a tesója mellette, meg hétvége van és késő volt már, nyüzsgés, minden. Percenként rohangált ide hozzám a szobámba, hogy most szomjas, most akkor ő elmondja nekem, hogy 3 éves (augusztus óta az, tehát nem újdonság), most pisilni kell (aztán persze végül mégsem), ad puszit, jó éjt, Kamilla, satöbbi satöbbi…de olyan kis édes volt, nem tudtam elég nyomatékosan mondani neki, hogy ha még egyszer kijön, akkor visszaköltözünk a szobájába. Biztos voltam benne, hogy sosem fog itt lenn elaludni…de végül sikerült.

Pénteken is annyira aranyos volt, éppen uzsonnázott, én meg a hűtőben pakoltam, egyszer csak hallom, hogy felpattan, odarohan hozzám, hogy ad egy puszit. Mindig ki kellett eddig könyörögni, most meg csak úgy magától…JAztán amikor készültünk indulni Pauline-ért a suliba, épp a kabátját adom rá, odafordul, és azt mondja: Je t’aime.És megölelt. Ezekért a pillanatokért bármit, bármit…JMindent megér!

A hétvégére visszatérve, vasárnap átmentem Lilihez, elmentünk futni egy nagy kört az Eiffel torony körül (nagyon menő), aztán készülődés, főzőcske, ebéd, és elmentünk egy közeli moziba. Igazából a Mange, prie, aime-et akartuk megnézni (ha minden igaz, magyarul ez „Ízek, imák, szerelmek” címen fut) .Julia Roberts és Javier Bardem játszanak benne, ezt végül nem sikerült összehozni, de Javier Bardemet azért megtartottuk, a Biutiful-t néztük meg. A film valami elképesztően jó, ezt most úgy tudom leírni, hogy már eltelt egy éjszaka és egy fél nappal azóta, hogy megnéztem. A film közben, és utána még órákig (de legalábbis amíg ébren voltam) borzalmasan lenyomott. Olyan nyomor jelenik meg benne, amit filmen látni is szörnyű, és a legborzasztóbb az, hogy ez nem fikció, ilyen rengeteg helyütt van. És van egy íve, bár végig iszonyat nyomasztó és elkeserítő, de a végére ér el oda a film, ahova el kell érnie, tekintve, hogy volt egy bizonyos jelenet, ami alatt a nézőtérről mindenhonnan papír zsebkendő csomagolásának csörgését hallottam, gyakori szipogások, orrfújások…nagyon, nagyon jó ez a spanyol film, a rendezés, és a főszereplő alakítása…tényleg! Nem tudom, otthon mikor lesz a mozikban, de érdemes megnézni, de kell egy hangulat hozzá…ha nincs, akkor majd a film megcsinálja.

Ezzel kicsit szomorú és szótlan lett a hétvége befejezése, de nem csak a vidám film lehet jó, és a rózsaszín ködben való ténfergésből néha kell, hogy kizökkentsen valami. Mert ehhez, amit ebben láttunk, a mi életünk rózsaszín ködben való ténfergés.

A mai nap itthon vannak a gyerekek, őszi szünet van, most két és fél napig elég veszélyes a helyzet, napközben 3, estére 5 (!) gyerekkel leszek. Most 3 lány van itthon, Pauline és Marie, és Pauline legjobb barátnője, délután ötre viszont beesnek a fiúk is, Alexis, és Louis az unokatestvére, akik napközis pingpongtáborban vannak reggeltől. Az estét még meglátjuk, hogy fog sikerülni, de a nap eddigi része szuperül ment, a nagyobbak elvoltak együtt, a kicsivel meg ragasztgattunk falevelekből képet és rajzoltunk hozzá. Meg csináltam só-liszt gyurmát, kicsit ragadós lett, de végül sikerült összehozni két manókéz-lenyomatot, meg egy kerek bigyót, ami arc akart lenni, borsból meg ilyen apróságokból kiraktuk volna a szemét-orrát-száját, de Marie szeme felcsillant a bogyók láttán és teleszórta az egészet. Szóval most nem hasonlít semmire, de szép. Egyébként a faleveles mókát én is élveztem, olyan kreatív vagyok, hogy ihajj, csináltam egy balerinát, a tütüje kis falevelekből van, a többit meg RÓZSASZÍNNAL köré rajzoltam meg kidíszítettem, hipercsicsás lett, de a kicsi imádta.

Uzsira palacsintát fogunk sütni, már kész a tészta, remélem élvezni fogják, finom is, és jó időre leköti őket.

Zenék a hétvégére és mára…szombatra…mit is hallgattam sokat szombaton?Megvan! Kispál és a Borz: Szívrablás.

https://www.youtube.com/watch?v=WdklfFguuYw     (ezt a klippet imádom)

Vasárnapra kérdés felett áll, hogy a Le temps menne, de sajnos azt már ellőttem egy kevésbé aktuális napra, úgyhogy választok mást helyette…ami legyen Joe Cocker: You can leave your hat on. Nyilván semmi köze a két számnak egymáshoz, látszólag legalábbis semmi, de ez lesz most a vasárnapi hallgatni való.

https://www.youtube.com/watch?v=WJ5aNftth5I (ez az első link youtube-on, amit kidobott hozzá elég jól illusztrálja a szám mélyenszántó üzenetét, de a kalap hiányzik belőle...)

Mára legyen Jean-Philippe Verdin: Little sister. Filmzene, a filmet még nem tudtam megnézni, de ami késik, nem múlik.