A mai reggel brutális volt, tegnap ugyanis elég későn sikerült lefeküdnöm, vagy inkább korán, hajnali egyig sikerült Budapesttel tárgyalást folytatni, hihetetlen magasröptű és színvonalas, de szórakoztató csevegés keretében…:)

Persze ezt azért engedtem meg magamnak, mert (úgy) tudtam, hogy reggel 9-fél 10ig édesdeden szundikálhatok…csakhogy ez nem így lett, hajnali nyolc óra nyolc perckor arra keltem, hogy Camille kopog az ajtómon, hogy keljek fel, mert nagyon sajnálja, de Alexis lekéste a buszát a suliba, és el kell vinnie, de így a lányokat nekem meg kell. Ahogy ott álltam kócosan, pizsamában a résnyire nyitott ajtóban, és gyakori pislogások és iszonyú lassú agyműködés közben próbáltam 1. nem hatalmasat ásítani a munkaadóm arcába, 2. felfogni, hogy mi van. Kicsit nehéz volt, és úgy fél percig még reméltem, hogy ezt is csak álmodom. De sajnos nem, úgyhogy volt körülbelül 12 percem elkészülni, úgy, hogy Camille szinte rögtön lelépett, és rám hagyta a visító Marie-t, aki csak ült a lépcsőn és vonyított a semmiért. Ilyenkor nagyban áldom a sorsot, hogy a szobámból nyílik a fürdőszoba, így még volt további 5 percem, mielőtt kilépek és meg kell birkóznom a reggeli hisztivel. Csodával határos módon pont mire végeztem a fürdőszobában, addigra rájött, hogy senki sem figyel rá, és lehet, hogy abba kéne hagynia. Ez egy nagyon bölcs döntés volt a részéről, amilyen állapotban én akkor voltam, mindenki jobban járt így. A suli-bolt-pékség körutat bejártam, és mire hazaértem a végén, addigra már egészen felébredtem, és visszatekintve az indulásra azért csodálkoztam 1. azon, hogy odataláltam a suliba, 2. azon, hogy egyetlenegy villanyoszlopot/embert/autót nem gázoltam el a babakocsit tolva, gyakorlatilag csukott szemmel caplatva, mint egy alvajáró. Vagy zombi, lehet választani, kinek mi jut rólam eszébe. De lehetőleg NE mondjátok el, melyiket választottátok.

Utána itt a házban is csomó teendőm volt ma, úgyhogy ebből a szempontból nem volt baj, hogy időben felkeltem, na de azért…nem esett jól. Mosógépbe bepakolás, szárítóba átpakolás, konyhát rendbe szedni, aztán már mehettem is Marie-ért a suliba, ma csak fél 12ig volt, ilyenkor semmire sincs idő. Hazahoztam, ebéd aztán szundi. Én meg beígértem, hogy sütök palacsintát, délelőtt vettem rendes palacsintasütőt, mert az nem volt, bekevertem a tésztát…és tádámm,nem működik a tűzhely. Azt hittem eldobom az agyam, ott vagyok ötvenliternyi tésztával, és dobhatom ki…?Aztán találtam valami partikészletet, vagy nem tudom, mikor szokták használni, de ilyen sütőlap kicsi kör alakú mélyedésekkel, minipalacsinta sütő. Nagyon vicces, végül azzal csináltam a palikat, és tökre élveztem, jók lettek, meg csináltam olyat is, aminek a tésztájába reszeltem almát, és úgy sütöttem meg, meg olyat is, amiben egy vékony szelet almát belesütöttem, ilyen kis félbehajtott hipermini palacsinta lett, de nagyon finom volt. Nekik is nagyon ízlett, úgyhogy végül megérte egy órát állni a tűzforró sütőlap mellett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.