2010.09.24. 17:11
péntek ,szept. 24.
A délelőtti hosszas eszmefuttatásom után azért írok néhány sort még úgy rendesen is. A tegnapi nap nagyon jó volt megint, orvososat játszottunk, műtét meg minden, sokat videóztam és fotóztam, úgyhogy mostmár van képem is róluk, sőt, közös is. Eddig nem nagyon akartam őket fényképezni, nem tudtam, hogy reagálnának rá, de fel sem veszik. Játszanak tovább, mintha mi sem történt volna.
Tegnap este még össze is kellett pakolnom a hétvégére, mert ma este indulunk Bourgogneba a családdal. Pontosabban heten. A szülők, a gyerekek és Alexis egy barátja meg én.
Ma reggel én vittem őket suliba, mert Camille ma Londonban van, de legalábbis valahol Angliában, de a héten volt bár Luxemburgban is…nem rossz munka.:) Szóval én vittem őket, meg én csináltam mindent reggel, úgyhogy 7 előtt keltem, ami szörnyű volt, amióta itt vagyok, nem keltem ilyen korán…eléggé megviselt. És ha ez még nem lett volna elég, ki volt velem az ágyamban? Na kivel aludtam? Hát persze, hogy egy méretes pókkal. Egyszerűen nem hiszem el, otthon 19 év alatt nem volt ennyi pókos eksön, mint itt…váá. Ők meg azt mondják, hogy itt náluk még sosem volt ennyi pók…rejtélyes.
Az este az nagyon meg van szervezve. Én itthonról fél 9kor indulok a gyerekekkel, és RERrel bemegyünk a Charles de Gaulle-ra, a Diadalívhez. Oda fog jönni Grégoire a kocsival, amibe már tegnap este bepakoltuk a cuccokat. Ő szedi össze Alexis haverját is, és Camille pedig a reptérről egyenesen oda jön, szintén RERrel. Egy élmény lesz…Az út meg elég hosszú szerintem, úgyhogy sejtem, hogy olyan éjfél-hajnali egy felé fogunk leérni. De egyébként nagyon várom, biztos szép lesz, nagyon nagyon. Kirándulunk majd meg ilyesmi. Azt pontosan nem tudom, hogy most milyen rokonok vannak ott vagy vannak-e egyáltalán, mert ahányan vannak, annyi félét mondanak, de ha a gyerekek és Camille között kell választanom, hogy kinek hiszek, akkor inkább Camillenak, és ebben az esetben Grégoire testvérei laknak ott. Na majd meglátjuk, de iszonyú kíváncsi vagyok, és nagyon sokat várok ettől a hétvégétől, nagyon rosszul viselném, ha csalódnom kéne! Főképp úgy, hogy a hétvégi kiruccanás kedvéért kihagyom az au-paires összeröffenést, azt, ahol az összes lány (és fiú, bár az arány úgy 99,5-0,5 lehet szerintem, a lányok javára) ott lesz, aki ezzel a céggel jött ki, a múltkor számoltam a listát, ha jól emlékszem, majdnem kétszázan. De Lili lesz olyan drága, hogy tartja a frontot, és elmegy megnézni, hogy mi a helyzet az „au-pair party”-n…mert ez a neve. De ilyen sütievős-beszélgetős babazsúr lesz, délután.
Mára ennyi, jók legyetek a hétvégén, és küldjetek szép időjárást erre, vasárnap találkozunk:)!!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.