A tegnapi napom, az első „menetrend szerinti” szerdám elég jól ment. Ilyenkor a két lánynak nincs suli, és az anyuka nem dolgozik, úgyhogy délelőtt elmegy a lovához (mert van az is), úgy 3 órát vele van, addig én vagyok a gyerekekkel és utána toute la journée szabad, amit elég jól viselekJ El akartam menni valamerre császkálni, mert ennyi szabadidőt igazán nem szabad elpocsékolni, de végül nem lett belőle semmi, mert szakadt az eső, úgy meg nem lehet várost nézni.

Ma viszont, mivel csütörtök van, csak fél 5-re megyek a gyerekekért, szóval délelőtt volt időm elugrani a nyelvsuliba, meg mászkálni egy kicsit a városban. Az RER-rel általában Charles de Gaulle- Étoile megállóig megyek, és ott átszállok valamelyik metróra, és úgy utazom tovább. Tehát az Étoile-nál már kismilliószor voltam, de eddig még mindig csak a föld alatt, úgyhogy úgy gondoltam, most már illene felmenni. Szóval felmentem, ott ugye a Diadalív van. Megcsodáltam, aztán a Champs Elysées-n lesétáltam a Place de la Concorde-ig, és leültem egy kicsit napozni a Tuileriák kertjében a sökőkút mellé az egyik székbe, aztán vissza a Champs Elysées másik oldalán, és RER-rel á la maison, boltba kellett még mennem meg pékségbe, aztán már tényleg haza.

Vagyis hogy…haza…”haza”…haza? Olyan furcsa ez, mert itt ez a haza, de ha nem szűkítjük le a teret Franciaországra, akkor egyértelmű, hogy a haza az Budapest, Rákoskeresztúr, stbstb…szóval amikor arról beszélek, hogy majd mikor megyek haza (Mo.), amikor majd szabadságon leszek és mennyi időt tölthetek otthon és aztán onnan, otthonról mikor kell majd visszajönnöm, haza. Szóval kicsit így küzdök ezzel a sok otthonnal, de inkább igyekszem mindig kijavítani magam, ha otthoniakkal (tehát Magyarország) beszélek, akkor a párizsi otthonomat csak „itt”-ként emlegetem. Mert otthon azért… az csak egy van!!:)

Tegnap este voltam először a ház pincéjében. Arra számítottam, hogy majd valami dohos üreg tele pókhálóval, mindenféle kacattal…hát nehogy azt gondoljátok. A pince maga 4 kis helyiséből áll (inkább ötből, de az ötödik nagyon pici), amelyek közül az egyikben a gyerekeknek van kialakítva egy játszószoba, a falra pillangók festve, az egész szoba tele van játékokkal, mini biliárdasztal…nem semmi. A második szoba azért kicsit jobban megfelel annak, amit a „pince” fogalma alatt értünk, vagy legalábbis én értek. Ott volt mindenféle sosem használt holmi, pókhálók a sarokban, meg keresztbe a szobán egy hosszú kötél kifeszítve, ahol a lepedők száradnak.

A harmadik szoba a borospince-részleg, állványokon rengeteg üveg bor, nyilván a jobbféle francia háztartásból ez nem hiányozhat. A negyedik szoba pedig egy mini konditerem, ennek nagyon örültemJ Van lent egy kis plazmatv, meg két gép (egy szobabicikli meg egy valami más amit annyira még nem néztem meg, hogy tudjam, hogy mire kell használni), úgyhogy lehet gyúúúúúrni:D Ezt holnap kipróbálomJ))

Na, azt hiszem, már ennyi, szerencsére megint kisütött a nap, mert az előbb a napsütésből egy másodperc alatt szakadó eső lett, nagyon remélem, hogy most a nap magára talált és egy darabig, mondjuk úgy este fél 6ig így marad, mert szakadó esőben, babakocsit tolva, esernyőt tartva (már itt képtelenség az egész) két gyerekkel járkálni nagyon nagyon nagyon nem szeretnék.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.