Szombat délelőtt, odakinn igazi semmilyen idő. Hűvös, szürke, de sem eső, sem köd. Nap nem süt. Tehát semmilyen.

Tegnap már azt éreztem, hogy nagyon elfáradtam így a hét utolsó napjára, és jól is éreztem, de végül szenvedés helyett jól ért véget a nap. Marie felkelt a délutáni szundiból 5 előtt egy kicsivel (szerencsére sokáig aludt), akkor lementünk a konyhába uzsizni, akkor jött meg a heti bevásárlás is. Épp, hogy elkezdtem elpakolni, hallom, hogy nyílik-csukódik a bejárati ajtó. Gondoltam, biztos Alexis ment ki valamiért a kertbe. De nem láttam sehol. Erre egyszer csak bekukkant Camille a konyhába. Negyed hatkor! Hát jobban örültem neki, mint a saját gyerekei, azt hiszem! Megváltás volt, tényleg.

Szóval így akkora fordulatot vett a nap, hogy teljesen fellelkesültem, és hatalmas felesleges energiákat kezdtem el érezni magamban, amik csak arra vártak, hogy levezessem őket. Kedvem támadt elmenni futni, pedig télen sosem futok, és tudtam, hogy nagyon hideg van odakinn. Ráadásul már kezdett sötétedni is, és a folyópart napközben nagyon barátságos, de este azért nem biztos, hogy a legjobb ötlet oda menni. Mindennek ellenére azért én elindultam, és nem is bántam meg. Igaz, hogy néhol jó nagy sár volt, de mivel sötét volt, nem láttam, úgyhogy kicsit korcsolyáztam is futás közben (egy újfajta duatlont találtam fel végül is), meg a vadludak kint totyogtak a fűben, és nagyon megdöbbentek, amikor megláttak engem közeledni…valószínűleg nincsenek hozzászokva, hogy sötétben valaki megzavarja őket. Többet azért nem futok sötétben, inkább megyek napközben, de ez most nagyon jól esett.

Most reggel…fél 11-kor, szóval nevezhetjük akár délelőttnek is, lementem reggelizni, és sehol egy lélek. Greg valahol barkácsol valamit, Camille és a két nagyobb gyerek sehol, Marie egyedül játszik a verandán. Elkezdtem reggelizni, beszélgettünk, aztán elkezdett a babáival egyedül bújócskázni. Ez azt jelenti, hogy elrejti őket a konyhaszekrényben, elfut a nappaliba, elszámol húszig…valahogy így: egy, kettő, három, öt, tizenegy, tizenhárom, tizenegy, tizenhét, kilenc, öt, hat, tizenkettő…tizenkilenc. Amikor ráun, akkor ér el húszig (szerinte), és jön megkeresni a babákat. Persze fogalma sincs, hol lehetnek. Nyilván azonnal a konyhába jön, megtorpan, körülnéz, aztán odarohan a konyhaszekrényhez, kirántja az ajtót, és megdöbbenve tapasztalja, hogy nahát, ide bújt a baba! Szegényt úgy megsajnáltam…a következő körben azt akarta, hogy a baba számol…hát egy darabig várhatta volna szegény Marie, hogy a baba megtalálja őt. Aztán meg kirámolta a mosogató alatti szekrényt, és bebújt oda. Hogy a többiek majd megkeresik őt. Mondtam neki, hogy de nincsenek itthon. Mondta, hogy de, az apa itthon van. Hát igen, csak így majd elég sokat kell várnod, mert nem is tudja, hogy elbújtál. De ő azért csak elbújt, de körülbelül 12 másodperc múlva kivágta az ajtót, hogy megtalálták, most már kijöhet.

Olyan rossz volt ezt nézni…egész héten azért sír, hogy nincsenek itthon a szülei, erre hétvégén, mikor itthon lehetnének vele, akkor sincsenek, vagy pedig mást csinálnak..nem csoda, hogy ennyit sír. Persze az igaz, hogy most sajnálom, de azért amikor már 3 órája csak üvölt, akkor nem tudok erre gondolni, hogy biztos azért sír, mert hiányoznak neki a szülei. Illetve a legtöbbször nem is konkrétan ezért sír, de azért lett ilyen hisztis, mert annyira sokszor kell nélkülöznie a szüleit…és ez elég nagy baj.

Mert azt is értem, hogy Gregnek dolgoznia kell a ház körül, rendbe rakni kicsit a kertet, ilyesmi. De érdekes módon, amikor én voltam kicsi, az én apukám is csinált ilyeneket, és mégsem voltam egyedül. Mert mentem vele, és együtt csináltuk. Nyilván nem segítettem túl sokat, sőt, valószínűleg láb alatt voltam, de együtt voltunk.

És ha apának mégis volt dolga, akkor egészen biztos, hogy anya ott volt hétvégén is velünk, úgy, ahogy egész héten is. Mindig.

Hát, ez a különbség.

Zene.

Yann Tiersen: Rue des Cascades

https://www.youtube.com/watch?v=qvsBIIOeDa4

John Martyn: May you never

https://www.youtube.com/watch?v=eQs6MvsPCXA

És most, ahogy keresem a linkeket, jut eszembe, hogy van egy szám, ami tökéletesen arról a helyzetről szól, amit itt a végén ecseteltem. Úgyhogy még az is.

Zorán: Üres bölcsőt ringat a hold fénye

https://www.youtube.com/watch?v=V-AgV6ciitk

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.